Ha már átálltunk a hatórás időeltolódásra, akkor ideje továbbállnunk, és újabb kihívások elé nézni, nem? Tehát ezt a posztot már a kuala lumpuri reptéren írom, ami egy rendes reptér, mert minden bonyolult bejelentkezés nélkül lehet nyílt wifihez jutni. Nem úgy mint Hanoiban, ahol szintén volt elérhető wifi a reptéren, de az első bejelentkező oldal elvitt egy másikra, ami csak vietnamiul beszélt, amit eddigi tartózkodásunk alatt csak korlátozottan sikerült elsajátítanunk. Én például addig jutottam, hogy köszönöm (kám ön), de ezzel nem sokra jutottunk a wifi bejelentkező oldalon...

Szóval a reggel még Hanoiban talált bennünket, ugyanabban a szállodában, ahol addig is voltunk, udvariasak, kedvesek voltak. Ugyan kértük, hogy a halongi kirándulásunk után ne utcára néző szobát kapjunk, mert a dudaszó éjjel-nappal kiválóan hallatszik, de ezt nem sikerült teljesíteni.Richard barátunk nagyon kedvesen mondta, hogy ugyanazt a szobát kapjuk, és mosolyogva átnyújtotta ez egy emelettel magasabban levő szoba kulcsát. Biztos úgy gondolta, hogy ha a dudaszó nem 102, hanem csak 101 decibellel hallatszik be a szobába, az nekünk már jól megfelel. Zsuzsi sóhajtva - de azért némi bőröndben való turkálással egybekötve - elővette a repülőgépről megmentett füldugókat, és azzal aludt. Én meg tudok enélkül is, elvégre voltam katona :-)

Reggeli után aztán bementünk még egyszer a központba, elbúcsúztunk Hanoitól. Zsuzsi lesz a hibás, ha nem jövünk vissza, mert ő még rengeteg más helyre is akar menni :-) A reptérre ezúttal ügyesen kiértünk, ittunk egy kólát, aztán vártuk a gépet. Az Asia Airlines több helyen kihangsúlyozta, sőt a képernyőre is kiírta, hogy szigorúan egy kabin csomag lehetséges. Ehhez képest voltak akik három csomaggal szálltak be és senki nem szólt rájuk Mint mondtuk ez Ázsia... Kuala Lumpurig eseménytelen, kellemes repülőutunk volt, a reptéren ettünk igazi maláj csirkét igazi maláj rizzsel, meg krumplicsírával. Ez utóbbira Zsuzsi azt mondta, hogy valami babcsíra, én meg az ilyeneket elhiszem neki, mert úgysem tudom cáfolni. Lehet, hogy ő sem ismeri, csak rámond valamit, mert tudja, hogy én úgysem tudom :-) Szóval én megkóstoltam a babcsírát, és úgy döntöttem, hogy nem eszem belőle, mit cifrázzam, szerintem szer volt. Zsuzsi egy darabig cinkelt, hogy ez finom és egészséges, és ő valóban meg is ette a magáét. Aztán kért az enyémből, én meg boldogan odaadtam neki. Nagy lendülettel megkóstolta, majd ki is köpte. Az enyémet megszórta valami fűszerrel a szakács, azért volt ehetetlen, mindenesetre legalább a Zsuzsi is tudja, hogy nem vagyok finnyás :-)

Hanoit tehát lezártuk, nemsokára beszállunk a Sydney-be tartó gépbe. Mik a benyomások Vietnamról? Hát lássuk:

Általános gazdasági helyzet: pozitív csalódás. Mindenki azt mondta nekem, hogy Vietnam olcsóbb, mint Kína, hát én úgy gondoltam, hogy ezzel arányosan ez az utcákon is meglátszik, biztos elmaradottabb is, mint Kína. Azt kell mondjam, hogy ez nem igaz. Jó autók szaladgálnak, talán nincs annyi luxusautó, mint Kínában, de az általános műszaki állapotuk rosszabb - persze néhol be vannak horpadva, de ez a közlekedés miatt van. Rengeteg az üzlet, rengeteg az áru, mindent lehet kapni - kell itt is alkudni. A legnagyobb különbség Kínához képest, hogy itt szinte mindenhol - de az üzletekben biztosan - lehet dollárral fizetni, és hivatalos pénzváltóhelyek is vannak elég sűrűn.

Nyelvtudás: azt kaptam amit vártam. Kínához képest elég sokan beszélnek angolul, de ritka az, aki érthetően is teszi. A kiejtésük borzalmasan vietnami, néha nagy képzelőerőre van szükség a megértésükhöz.

Közlekedés: "kedvenc" idegenvezetőnk azt mondta, hogy Vietnamban egy szabály van, mégpedig az, hogy nincsen szabály. Mindenki minden irányból jön, elsőbbsége a gyorsabbnak erőszakosabbnak van, az utcán való átkelést először félelmetesnek, aztán nagyon viccesnek találtuk :-) A sofőrök a teljes káosz ellenére - vagy éppen ezért - nem idegesek, nem mutogatnak, nem kiabálnak egymásra. A dudát, és az autóban a reflektort használják mindenre, másodpercenként. Dudálnak ha jönnek, dudálnak, ha azt akarják, hogy takarodj előlük, de szerintem néha csak szórakozásból dudálnak. Baleset állítólag ennek ellenére kevés van, bár mi három motoros koccanást is láttunk, kettőnél meg sem álltak. És a könyökömet is csak egyszer vitte el egy csaj, aki aztán sűrű elnézést kért :-)

Végül ez emberek: tényleg igaz amit mondanak, kedvesek, vendégszeretők, viszonylag felkészültek a saját területükön. A kereskedők nem szégyenlősek, megszólítanak, ha arra jársz, de ha nem akarsz venni, tudomásul veszik, nem úgy, mint mondjuk a törökök.

Egyszóval Vietnam jó választás volt akárki találta ki (Zsuzsi :-) ), pozitív csalódás, Hanoi nagy élmény, Halong gyönyörű. Viszlát Vietnam!

Nektek pedig viszlát holnap Sydney-ből! (Ja, és újabb képek is csak holnap!)