A nagy sietségben elfelejtettem kitenni a tegnap(előtt?) a Skydecken készült videót, és attól félek, hogy innen a Pekingi reptérről ezt már nem is fogom tudni megtenni, a videós oldal nevét sem merem leírni, hátha már azért is letiltanak. De ha ott a nevemre rákerestek, akkor megtalálható, de majd otthonról mindenképpen feltöltöm.

Szóval utolsó nap... Gyors reggeli, érzelmes búcsúzkodás, kölcsönös ígéretek. Én megígértem, hogy még visszajövök, mert a Pisti akar még sok dolgot mutatni nekem, a Pisti pedig azt mondta, hogy ha a körülményei engedik, akkor a 70. születésnapját a Kálmán hegyen akarja tölteni. Minimum létszám a Feri, a Jóska, meg a Vili - no meg aki arra téved. Mondtam neki, hogy ez egy kicsit veszélyes lenne... :-) Szóvak búcsúztunk a Tomék házától, remélem nem tettem még be a képet:

Szentmártoni lááányok, isten véletek...! :-) (Nikita és Zsuzsi egyenpólóban - ez volt az ajándék amit magammal vittem)

Aztán felültünk a vonatra, most már teljes menetfelszerelésben,két húszkilós bőrönddel, meg a kiegészítőkkel. Tegnap találtunk egy csomagmegőrzőt, az volt a terv, hogy ma oda bedobjuk a bőröndöket, aztán kószálunk még a városban. De sajnos Murphy is dolgozott, valami elszámolási problémába keveredtek a dolgozók, nem fogadtak csomagot. Próbáltuk az automatákat, de azok vagy tele voltak, vagy nem működtek. Hát ejnye... De aztán kb egy órás várakozás után az elszámolás kitisztult, végre megszabadultunk a bőröndöktől, és elindultunk. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a Queen Victoria Marketre, mert villamossal az közel van - mint mondtam ingyenes is -, és sajnáltuk, hogy tegnap zárva volt. Útközben láttunk néhány narancsot...

Ügyesen odataláltunk újra a piacra.

Azt hiszem tegnap kiraktam egy képet az üres piacról, de itt van még egyszer.

Konkrétan ugyanaz a sor ma így nézett ki:

A piac nyüzsög, pedig ma sem voltunk korán. Volt minden: rengeteg fajta hal nekem, gyümölcs zöldség a Zsuzsinak, ruha, ajándék, kaja. Zsuzsi például itt volt elájulva (mikor volt hal is, meg láttuk a Rod Laver arénát is, de ott nem. Ki érti ezt??? :-) )

Itt már megéheztünk, pedig én előtte ettem már egy igazi ausztrál pie-t (Zs: kettőt.) aminek nagy híve lettem. Kell vennem egy pie makert! :-) Zsuzsi persze nem bírta ki, vett magának friss epret (azért kaptam én is belőle), mi bajunk lehet felkiáltással. Ettünk igazi piacos kaját, és desszertnek eper volt. Nem rossz...

Lassan indulnunk kellett a reptérre, azért útközben még lőttünk egy hangulatképet. Látszik rajta Melbourne egyik fő utcája, valamint Zsuzsi, amint egy megkülönböztető mellényes urat interjúvol arról, hogy jó irányba megyünk-e.

Aztán vasútállomás, visszaszereztük a bőröndöket, és felültünk egy emeletes Skybus tetejére, ami kivitt bennünket a repülőtérre. Hát gyerekek a tengeri hajózás kutya füle ahhoz képest, ahogy ez a busz ringatózott ott felül. Volt izgalom, de ezzel majdnem véget is ért az asztrál kaland. Kis fűszerként még beakadt a hátizsákunk csatja a biztonsági asztal résébe úgy, hogy nem lehetett kiszedni. Csodájára járt minden dolgozó, azt mondták, hogy az utóbbi tíz évben ilyen velük nem történt, végül el kellett vágni a csat szalagját :-)

Utoljára még kimentünk a reptér elé, lőttünk egy szelfit.

Aztán már csak a repülés. Ezen a gépen a 48. sorba kaptunk helyet, de a Peking Frankfurtin a 78. sorban leszünk. És az utolsó helyig minden ülést eladtak... Ennek ellenére viszonylag békés utunk volt, csak nem tudtuk kiszámolni, hogy most kilenc, vagy 11 órát repültünk. Francba az időeltolódással! Pekingből Lufthansával megyünk Frankfurtba, remélem az is jó lesz, és hipphopp már otthon is leszünk.

Szóval szia Ausztrália. Seeya.