Rengetegszer jártam meg autóval a Kaposvár Szigetvár szakaszt, és véleményem szerint ez az ország egyik legszebb útvonala. Tavasszal harsog a zöld, ősszel pasztell színek kavalkádja kavarog, és mindezt időről időre dombtetőkről, völgyeken keresztül láthatod. És akkor a Bőszénfa mellett megjelenő szarvascsordákról ne is beszéljünk...

Az utóbbi néhány alkalommal, amikor arra mentem, akkor már láttam a kerékpárút építését, el is döntöttem, hogy mindenképpen kipróbálom, ha elkészül. Abszolút amatőr biciklis vagyok, igaz tavaly beruháztam egy jobb bringába, de az azért közelébe sem érhet a haladó, vagy netán profi bicajosok biciklijéhez. Ez a mostani úton is bebizonyosodott, de erről majd később.

Szóval több forrásból azt hallottam, hogy a bicikliút elkészült, hát a mostani hétvégén beraktam bicajt az autóba, és elvittem Kaposvárra magammal. Hozzáteszem felületes hírfogyasztó vagyok, mint kiderült, alaposabban utána kellett volna olvasnom annak, hogy mi és meddig készült el. Én abban a naiv hitben voltam, hogy végig készen van, Kaposváron ráállok a bicikliútra, és Szigetvárig elgurulok. Nagyon nem így van... Mindenesetre kicsit izgultam, mert azért a várható emelkedők nekem erőteljes kihívást jelentenek, de gondoltam valahogy majd csak lesz - és január óta spinningelek is... :-)

Szóval szombaton reggel lementem az autóhoz, beraktam az első kereket a helyére, majd realizáltam, hogy a sisakomat és a megkülönböztető mellényemet otthon hagytam. Ja, és a kesztyűt. Na de sebaj, minek mellény a bicikliútra? Szépen elindultam a Szigetvári úton kifelé, gyönyörű napsütésben, enyhe hátszéllel - ami visszafelé fájt egy kicsit. Kiértem a városból, Szigetvári útnak vége, kezdődik a 67-es út - de hol a bicikliút? Első csalódás: sehol. A kerékpárút a zselickislaki elágazásnál kezdődik, addig a kb. két kilométert a 67-esen kell tekerni. A forgalom közepes, csak nem ütnek el mellény nélkül?! Baj nélkül elértem a bicikliút elejét ami a menetirány szerinti jobb oldalon volt, és ahol mindjárt a betonba rögzített két kb 70 cm magas piros-sárga oszlop szűkítette le az utat, de ennek akkor még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Rövid tekerés után át kell kelni a főútvonalon, és az út a bal oldalon megy tovább, szintén rövid idő alatt elérve Zselicszentpált. Itt ideiglenesen véget ér a bicikliút, de jelzés nincs, hogy merre tovább. Két választási lehetőség van, a 67-esen, vagy a falu felé. A falut választottam, mint kiderült egy kis vargabetűvel vissza is visz a 67-es mellé, ahol újrakezdődik a kerékpárút. Szép élénksárga csíkkal van lefestve a széle - és ahogy rámegyek a következő szakaszra, morzsolódó bitumenen tekerek. Ejnye! Nagyon remélem, hogy a műszaki átadáson felvették garanciális hibának, mert ha nem, akkor ez a kb. száz méter jövő tavaszra tele lesz kátyúval. Előre mondom, nem először találkoztam slendrián munkavégzés nyomaival...

Simonfa felé visz tovább az út, először egy közepesen erős emelkedővel, aztán könnyebb terep, majd lejtő. Ez nekem való, meg is nyomom a lejtőn lefelé, és itt találkozom újra a nyilvánvalóan sebességcsökkentésre motiváló útszűkítő oszlopokkal, de most már nagy sebességgel érkezem közéjük. Majd még többször az út folyamán, és megállapítom, hogy aki ezt kitalálta az még sohasem biciklizett komolyan, aki ezt elfogadta, az minden közlekedésbiztonsági szempontot átugrott. Mutatom miről van szó:

Ezeket az életveszélyes oszlopokat kereszteződésekhez rakták ki, bár van ahol még csak tervezik a kereszteződést, most még nincs nyoma. És ahogy felül látszik, el is lehet fektetni ezeket, ami azért jó, mert még nehezebb észrevenni, de aki ráhajt, az biztosan nagyot esik... Ezek az oszlopok a beépített balesetveszélyek, nem az a kérdés, hogy lesz-e baleset, hanem az, hogy mikor, és mennyire súlyos...

Itt már valamilyen jármű el is ferdítette az oszlopot. Ez kiemelten veszélyes hely, a Bőszénfa felé vezető nagyon hosszú lejtő vége, a GPS-em szerint 72 km/órával érkeztem meg ide. Nagyot fékeztem, mert messziről azt gondoltam, hogy elsüvítek az oszlopok között, de közelebb érve láttam, hogy ez nem fog menni, sebességem meg még bőven volt...

A kép Bőszénfánál készült, de persze ehhez még Simonfán át kellett menni. A faluban véget ér a bicikliút, egy szokásos zöld sárga jelzés mutatja, hogy kerékpárút balra. Oké, akkor követem a főútvonalat, át a falun. Meglepetés: úgy látszik itt már nincs bicikliút, újra ki kell menni a 67-esre. Következik a nevezetes emelkedő, szerencsére ez az, ahol már kapaszkodósáv is van, úgyhogy az autósok biztonságos távolságot hagyva mennek el mellettem. Az emelkedő közepén már erősen szenvedek, lenézek a völgybe, és mit nem látok: hát lent fut a bicikliút, de úgy látszik én nem találtam meg. Spoiler: visszafelé megnéztem - nincs kitáblázva. Szóval felküzdöttem magam a simonfai dombra, ami szépen emelkedik, de legalább jó hosszú. Megjegyzem, visszafelé a bicikliúton mentem, megállapítottam, hogy ott rövidebb lett volna az emelkedő, de sokkal meredekebb.

De a dombtetőn megtaláltam a bicikliutat újra, ráálltam, és következett egy kis élménybiciklizés, némi emelkedővel, majd a fent már említett hosszú lejtővel, ami Bőszénfán ér véget. Innen azért ilyen képeket lehet készíteni (a bekezdésben említett harsogó zöld színekre azért még várni kell...)

Bőszénfán ismét egy balra mutató jel van csak, elindultam hát újra arrafelé, nem tértem le a főútról, mert ugye ez egy alapszabály. De nem itt, mert itt ez az út egy zsákutcába vezetett, visszafordultam tehát, és most már tényleg nem tudtam mást tenni, mint kimenni a 67-esre. Aki szokott erre járni, az tudja, hogy Bőszénfáról Szigetvár felé kihajtva (is) egy hosszú kemény emelkedős jön. Megküzdöttem vele, kisebb sikerélményként megelőztem egy még nálam is amatőrebbnek tűnő biciklis kollégát, pedig neki megkülönböztető mellénye is volt.

Örömbicajozás következett Boldogasszonyfa felé, az autósok kulturáltak voltak, a nap sütött, szél nem volt - és az út lejtett sokáig. Igyekeztem nem gondolni arra, hogy ez mit fog jelenteni visszafelé... Látótávolságban volt előttem egy profinak tűnő srác mellényben, sisakban, az emelkedőknél közelebb kerültem hozzá, egyeneseken lejtőkön eltávolodott. Szentlászló belterületén aztán utolértem, meg is előztem, ez aztán valószínűleg felbosszantotta, mert a következő kisebb lejtőn visszaelőzött, és jelentős előnyt szerzett hamar. Következett a végső szakasz Szigetvár felé. Tervem az volt, hogy a tábláig elmegyek, de egyszer csak nagyon közel hozzám elment egy fa szállító autó (helyesen tessék olvasni!), majd egy idióta Porsche nagy sebességgel, legalább száznyolcvannal húzott el 30 centire a könyökömtől, hogy ijedtemben majdnem belementem az árokba. Úgy döntöttem, hogy a Magyar-Török Barátság emlékműig megyek el, onnan visszafordulok, az utolsó kb három km semmi kihívást nem tartalmaz, csak a forgalommal való együttélést.

Be is mentem az emlékműhöz, ott volt a profi biciklis kolléga is, megpihent egy kicsit. Én meg azon gondolkodtam, hogy mit szólnának a vár hős védői annak, hogy magyar-török barátság emlékpark épült azon a helyen, ahol ők meghaltak...

Rövid pihenés után elindultam visszafelé. Enyhe oldal-szembeszél volt, ami nagyon fájt az emelkedőkön - és úgy tűnt, hogy ezek sokkal hosszabbak, mint amilyennek lejtő korukban tűntek. Szentlászló után, Boldogasszonyfa felé, de még utána is, szerintem egy bő 7-8 km-es emelkedő jön. Felmentem megállás nélkül, de nem mondom, hogy rekordokat döntöttem, és még fájt is.

Szerencsére aztán jött a bőszénfai lejtő, megálltam a Kanyar Fagyizóban egy frissítőre, és megnéztem, hogy utal-e bármi arra, hogy itt bicikliút kezdődik. Jelentem nem:

Mivel azonban én már jöttem erre, megtaláltam az utat, emlékeztek? Ez az amin 70 km/óra fölötti sebességgel jöttem le. Hát felmenni fájt, és bevallom férfiasan itt volt egy kb. ötven méteres szakasz, ahol le is szálltam a bicajról, és toltam. Visszafelé talán ez volt a legkeményebb szakasz, több hosszú és meredek emelkedővel. A végén viszont jön a jutalom: a simonfai lejtő. Ez az a bicikliút, amit idefelé nem találtam meg, csak a dombról láttam. Annyival könnyebb dolgom volt, hogy az út végén ismét volt egy tábla, hogy menj jobbra, ami bevitt egy rossz erdészeti útra. A kezdet után azonban az út javult egy kicsit, és meredekebb lett a lejtő, ami jól esett. Egyszer csak jött az autósoknak egy vigyázz biciklisek háromszögletű tábla, gondoltam, hogy tessék, vigyáznak itt ránk. Aztán fékeztem egy nagyot, mert gyanússá vált, hogy a lejtő közepén bal oldalon agy ugyanolyan friss út van, mint eddig a bicikliút, igaz jelzés nincs, és itt a sárga vonalak is hiányoznak, de akkor is, új! Egy életem, egy halálom, ráfordultam, és mint kiderült a megérzésem jó volt. Ez volt az a kicsit rövidebb, de sokkal meredekebb út, amit föntről odafelé észrevettem. Simonfánál az önkormányzat épületénél bizonytalankodva lelassítottam, hogy merre is menjek, amikor az utcatáblán egy nyomtatott nyilat vettem észre kerékpárút felirattal. Gondolom érzékelték, hogy senki nem tudja, hogy merre kell menni, így segítettek - köszönjük!

Ezután már szinte eseménytelen volt az út, leszámítva, hogy Zselicszentpálnál megint nem volt tábla, és így kimentem a főútra, és csak amikor újra szembejött a bicikliút, akkor jöttem rá, hogy be kellett volna mennem a faluba. Az utolsó szakaszon sem ütöttek el, úgyhogy szerencsésen visszaértem az autóhoz. Hozzáteszem, hogy az említett teherautón és az idióta Porschén kívül a többi autós jól érzékelhetően vigyázott rám. A Porschét meg remélem bemérték valahol...

Összefoglalva:

A legfontosabb az lenne, hogy a szakszerűtlen útszűkítő oszlopokat azonnal távolítsák el. Egy komolyabban megpakolt bicikli talán el sem fér rendesen közöttük, és miután olyan helyekre vannak telepítve, ahol nagy sebességgel érkeznek a kerékpárosok, a baleset esélye igen nagy.

Összesen három darab táblával találkoztam a Bőszénfáig elkészült szakaszon, ez nevetséges. A Balaton körül szoktam kerekezni, elmehetnének oda az építők tanulni egy kicsit, hogy hogyan kell kitáblázni egy bicikliutat.

Az út maga nekem egy kicsit olyan "szegény ember bicikliútjának" tűnik. Ne legyen igazam, de nem érzem a minőséget a kivitelezésben - illetve a Zselicszentpáltól Szigetvár felé vezető szakasz kimondottan slendrián munka, ezt laikusként is meg tudom állapítani. Egyébként az építők nem voltak igényesek: több helyen láttam fát, illetve fémcsavarokat belesajtolva a bitumenbe, a rosszul megbontott partoldalról folyik a föld a bicikliútra, a kivágott fák törmelékeit nem takarították le. Általánosságban nagyon sok helyen került valahogy föld az útra, ami ha jön egy kis eső, akkor komoly veszélyt rejt magában.

Lehet, hogy én értettem félre, de úgy gondoltam, hogy az út végig elkészült, de ez talán a fele a Szigetvár - Kaposvár útnak.

A környezet viszont hozza azt, amiért odamentem. Élmény volt körbenézni, és őszintén szólva vágyom is vissza. És most már talán el sem tévedek. Annyiszor :-)