Jelentem vagy nem szurkoltatok, hogy sikerüljön reggel bejutnunk, vagy nem jól szurkoltatok. Tegnap este felmentünk a helyi közlekedési vállalat honlapjára, ott megterveztük az utunkat. Elszörnyedtünk, hogy 6,49-re kint kell lenni a buszmegállóban, de ha kell, hát kell. De aztán kimentünk időben, vártunk, de a mi buszunk nem jött. Jöttek azok, amik a korallzátonyra vitték az embereket, de a mienk nem akart jönni. Visszamentünk a szállodába, hívtunk egy taxit, azzal időben odaértünk, de nem így terveztük. Hát ejnye Ausztrália!

Utána viszont simán bekerültünk a felvonóba, és onnantól egy hosszú zsúfolt, de élményekkel teli nap jött. A felvonó pont ugyanolyan, mint egy sífelvonó, csak minden zöld alattad, és kb 30 méter magasan visz, hogy ne bántsa az esőerdőt.

A növényzet impozáns volt, Zsuzsikának először a kabin mozgásától állt el a lélegzete, mert ilyenben még nem ült, aztán a sok-sok zöldtől, amit meg imád.

Odafelé két megálló van, az első a növényzetet mutatja be, bevallom még engem is lenyűgözött, pedig az én érdeklődésem főleg másirányú :-) Itt van például ez a fa, ami nem is egy fa, hanem mindjárt kettő, mert az egyik rátekeredik a másikra. Biztos ti is emlékeztek általános iskolából (höhö :-) ), hogy az esőerdőben a növények a fényért harcolnak, és különböző trükkökkel élnek, hogy minél magasabbra jussanak:

Van aki nem trükközik, fogja magát, és megnő 40-50 méter magasra, ez csak egy kisebb, negyven méteres példány

Az első kilátóhelyről lehetett látni, hogy mekkora kiterjedésű az erdő, pedig utána megnéztem, hogy itt Cairnsnél a legszűkebb.

A második kiszállásnál a Barron vízesést lehetett megnézni, impozáns volt az is. Hazafelé a másik oldalról is láttuk, lesz arról is kép majd.

Ezután még átlibegtünk a Barron folyó felett, aztán megérkeztünk Kurandába.

Kurandáról azt gondoltuk, hogy ez egy őserdei falu, ahol az aboriginek házait, életmódját nézegetjük, meg persze lesz egy kis turista attrakció. Hát ilyen szempontból csalódnunk kellett. Kuranda egy civilizált falu, ahol az őslakók leginkább a kiállított - állítólag általuk készített - tárgyak által vannak jelen. Egyébként pedig egy nagy bazár ahol elköltheted a fölösleges pénzedet. Lehetett volna még további helyre menni, de nekünk már csak a kétórás vonatra jutott hely, úgyhogy nem értünk volna vissza.  Azért a Koalaland, meg a Birdland nagy élmény volt ám! (Bár az utóbbi inkább csak nekem :-) ) Ahogy sétáltunk a központ felé, az egyik boltban láttunk preparált krokodilt.

Hogy aztán a Koalaland-ben azonnal lássunk sok élőt:

Aztán jöttek a cuki Koalák. Lehetett volna velük pénzért élőben fényképezkedni, de sokba fájt volna, úgyhogy csak mi fényképeztünk. Az első kettő (igazából három) csak szundikált.

A többi is, de milyen pózban?!

Két koalaház között voltak kígyók is, az egyik érdekesen gyurmázta fel magát :-)

Utána aztán sétáltunk szabadon levő kenguruk között, meg lehetett etetni, és simogatni őket.

Rövid kézfertőtlenítés után mentünk a madárházba. Zsuzsi nem volt nagyon lelkes, nem szereti a madarakat, de miattam bejött. Lelkesedését nem növelte, hogy előtte kivetették vele a fülbevalóját, mert a papagájok szeretnek fényes dolgokkal játszani, és rengeteg fülbevalót és nyakláncot elloptak már. De az olyanoknak, mint a Zsuzsi jár egy esernyő, amivel meg tudja akadályozni, hogy rá szálljanak a madarak :-) De én nem akartam megakadályozni, sőt. Igaz az egyik méter hosszú kakaduval összevesztünk, mert nem tartottam elég közel elé a kaját, ő meg belekapaszkodott a csőrével a tenyerembe, úgy húzta magához. Mit mondjak, rohadt erősen tud csípni :-)

A kijáratnál egy szőrmebolt volt, hölgyeim, kérem a jelentkezőket, akiknek a legújabb divatú kenguru bikini kell, viszem! :-)

Eddigre már megéheztünk, Zsuzsi éles szemmel felfedezett egy pie boltot, ahol húspástétomos izét adnak, nem is drágán. Kértem belőle kettőt, mert olyan kis kicsinek nézett ki. Aztán kiderült, hogy kicsi, de nagyon laktató, úgyhogy a másodikat uzsonnára ettem meg. Állítólag ez Ausztrália nemzeti eledele...

Kicsit tétováztunk, hogy mit is csináljunk ebben a rohadt melegben a vonat indulásáig, amikor belebotlottunk egy gyümölcslé árusba, aki történetesen kókuszdiót is árult lékelve. Helyi mércével mérve aprópénz volt, muszáj volt kipróbálni. Zsuzsi imádta, mert sárgadinnye íze van. Én nem szeretem, mert sárgadinnye íze van :-)

Aztán kettécsapattuk a fiúkkal, és megkóstoltuk a belsejét is. Nem kókusz íze van, hanem sütőtök, mindenki döntse el, hogy szeretné-e. Zsuzsi kiette az egész belsejét :-)

Az állomás felé vettük az irányt, láttunk közben énekelő, táncoló bennszülött gyerekeket, videóra is vettük, de sajnos itt olyan lassú a net, hogy nem lehet feltölteni. (Miközben ezeket a sorokat írom  a teraszon, teljesen sötét van, és gyereksikoltozás hallatszik. A teraszunk alatt levő bokrokban lakik egy madárcsalád, ők adják ki ezeket a rémisztő hangokat.) Szóval videó majd otthon. A vasútállomásnál még le lehetett menni a folyópartra. Mivel bennszülött gyerekek fürödtek benne, feltételeztük, hogy nincsenek krokodilok, lesétáltunk mi is.

Aztán felültünk az aranyásók kiszolgálására épült nosztalgia vonatra. A mi kocsink 1946-ban készült, a mozdonyt nem tudjuk pontosan, de az utolsó darabokat 1970-ben készítették.

Ezzel a vonattal aztán ledöcögtünk Cairnsbe, erősen küzdve az álmossággal. (Zs: engem konkrétan le is győzött.) Közben, ahogy már említettem, megálltunk a Barron vízesés másik oldalán, és fényképeztünk még párat.

Érdekes, hogy kerestük, de nem találtuk meg a szemben levő oldalon a kilátókat. Rövid szundikálás után megérkeztünk Cairnsbe, amiről kiderült, hogy egy egészen unalmas kis nyaralóváros. Persze élnek itt 180 ezren, meg van egyetem is, de mi kb fél óra alatt letudtuk. Íme a part:

És íme a madarak, amik szerintem denevérek, de a Zsuzsi nem hisz nekem. Megkerestük a neten, flying foxnak hívják őket, de nem tudtuk eldönteni, hogy akkor most milyen fajta madarak. Mindenesetre millió van belőlük, lógnak a fán, rikoltoznak, és tojnak, de nem tojásokat, ha értitek mire gondolok :-) Úgyhogy mi nem a fák alatt sétáltunk :-)

Utána már csak bevásároltunk a vacsorához, ügyesen megtaláltuk a hazafelé vivő buszt, ami haza is vitt bennünket. Bedobtunk egy mosást a gépbe, mert gyűjtöttünk egydollárosokat, és amíg az ment, addig a medencében lehűtöttük magunkat. Ami persze megint relatív, mert a medence vize szerintem 30 fok felett van.

Holnapra tervezzük a korallzátonyt, Zsuzsi szerint esni fog az eső, hát majd meglátjuk. Zs: nyugi, nem fog.;-) Holnap este elmeséljük, most jó éjszakát!