Ott hagytam abba, hogy lefekszünk aludni. De ezt könnyebb mondani, mint végrehajtani. Azt gondoltuk, hogy nagyjából átálltunk, de úgy látszik tényleg csak nagyjából, mert éjfélkor még egyáltalán nem voltunk álmosak. Persze, otthon még csak este hat óra van ilyenkor. Én becsuktam a szemem, próbálkoztam, de Zsuzsi meg sem próbálta, inkább olvasgatott. Aztán persze elaludtunk mind a ketten, de az volt az érzésem, hogy mélyalvásban nem voltam egyszer sem. De azért viszonylag könnyen felkeltem, összepakoltunk, és mentünk volna reggelizni. Azt mondták, hogy fél kilenckor szednek össze bennünket a Halong Bay-i kiránduláshoz. Nyolc körül éppen készültünk reggelizni, amikor csörgött a telefon, hogy itt vannak értünk. Gyorsan lementünk, de meg tudtunk egyezni az idegenvezetővel, hogy mi még megreggelizünk, és egy másik busszal jön értünk. Így is lett, szóval végül is rugalmasak voltak. Az idegenvezető csajról végül kiderült, hogy kissé szószátyár, ami nem lett volna baj, de hosszasan mutatta be magát, elmondta a vietnami nevét, angol nevét, de aztán azt mondta, hogy hívjuk csak „Beautiful”-nak, mert ő szép. És ezt még többször elmondta később. Hát, nem lettünk nagy barátok…

Mindenesetre elmondta, hogy Hanoiban hétmillióan laknak, és 5,5 millió robogó van. Ezt azért egy kis fenntartással fogadtam. Mindenkit kikérdezett, hogy honnan jött, Magyarországról valamiért a rózsák jutottak eszébe. A kis csoportunkban természetesen változatos népek voltak, képviseltette magát több fővel Wales, egy család az USA-ból, japánok voltak, egy maláj csaj egy horvát fiúval, aki varazsdi származású, de most mindketten Stuttgartban élnek. Az út hosszú volt, végre láttunk rizsföldeket, és meghallgathattuk több szempontból, hogy milyen ügyesen legyőzték az amcsikat, de nincs béke, mert jönnek a kínaiak, de azért Vietnam szuper…

Közben egyszer megálltunk, ami az amerikai anyukának jólesett, kólával a kezében szállt be a buszba, megitta, és megkérdezte, hogy mikor lehet pisilni. Aztán persze volt rohanás amikor megérkeztünk a pihenőhelyre.

Onnan már hamar a Halong öbölben voltunk, ahol az előrejelzéseknek megfelelően rengeteg hajó,és millió turista volt. (Zs: szerintem egyáltalán nem volt több ember, mint bármely látványosságnál.) . Viszonylag gyorsan feljutottunk a hajóra, aminek White Tiger volt a neve. Ezt milliószor elmondták, nehogy véletlenül másikra szálljunk fel egy-egy megállónál. Hosszasan memorizáltuk, és így nem felejtettük el. A hajón kaptunk ebédet, de az a felejthető kategóriába tartozott, aztán mentünk is fel a fedélzetre, mert lélegzetelállító volt tényleg a látvány.

Láttuk a Bond sziklát, amin az egyik 007-es film készült, valamint azt a sziklát is, ahol a King Kong egyik jelenetét forgatták. A másik helyi nevezetesség a Harcoló Kakasok sziklája, amit én egy kicsit félreértettem, mert a nekünk küldött leírásban Fighting Cock volt, és a cock ugye mást is jelenthet… :-) Íme, de előre bocsátom, hogy lehetetlen volt úgy fotózni, hogy ne legyen benne másik hajó...

Innen egy nagy garral beharangozott halászfalu felé vettük az irányt, de az csalódás volt (Zsuzsi nézi amit írok, és szerinte nincs is olyan 2017-ben, hogy valamit nagy garral beharangozunk. De szerintem van! :-) )Szóval a halászfalu néhány lakóhajó volt, ami állítólag korábban elterjedt életforma volt itt, de a kormányzat kivitte a lakókat a szárazföldre, hogy jobb körülmények között éljenek, de valahogy visszakerültek a vízre. Szerintem most éppen nekünk segítettek, kajakba szállni. Mert kajakoztam egy kicsit, egy ausztrál csajjal kerültem egy hajóba, miután Zsuzsi szerint az ilyen lélekvesztők nem megbízhatók :-) (Zs: Nem azért nem akartam kajakozni, mert felborulhat. Egész más oka volt. Nekem addigra tetőzött a futószalagon a turista című fejezet. Szerettem volna kicsit csendben kigyönyörködni magam, de ehhez az kellett, hogy a többség elmenjen csónakázni. Én meg maradtam a hajón csendben, nyugalomban, élvezve a csodaszép környezetet.) Beöltöztem mentőmellényes gumiembernek, vízre szálltunk, mentünk egy kört, hát, nem sok minden érdekesség volt. Talán maga a mozgás. Meg azt is elfelejtettem már, hogy milyen mélyen van a kajak, és hogy milyen szűk a beszállóhely, és hogy mennyire nem hajlanak a térdeim. :-) Beszálláskor egy egész rakpart aggódott az ausztrál lányért, szerintem meg voltak győződve arról, hogy én vízbe fojtom, de minimum beborítom. Nem történt meg, sőt a csaj le is fotózott engem a csónakban.

Én meg az egyik lakóhajót, ahol még kiskutya is volt. Jól meg is ugatott bennünket :-)

Aztán elindultunk a Mennyei Palota barlang felé, már az odavezető út is szép volt.

A barlangot egy halászember fedezte fel, ha jól értettem, akkor 1993-ban, ahhoz képest nagyon szépen kiépítették. Csak magányra ne számítson senki, rengeteg a turista mindenhol. Ja, így nézett ki a halászfalu stégje amikor elindultunk:

Szóval a barlang valami 700 000 éves cseppkőbarlang csodaszép képződményekkel. Mindent valamiféle legenda köré építettek fel, ahol sárkányok ültek lakodalmat, jöttek vendégek, de még a Mikulás is benézett, van olyan cseppkőforma, amiről ő jut eszünkbe. De a teknőst kötelező megtalálni az egyik képen!

Kifelé menet még fényképeztem a mólót, aztán csak hazaút, és élveztük a napsütést.

Minket kiraktak egy szállodánál, kicsit megijedtem, hogy mi leszünk az egyedüli vendégek, de már találkoztunk részeg vietnami férfiakkal - nagy szó, mert máshol nem láttunk ilyet! - és egy kínai csoporttal is. Kaptunk egy erősen felejthető vacsorát a szállodától, de utána úgy döntöttünk, hogy ennyivel nem fejeződhet be a nap, taxival bementünk a városba, mert ha még nem mondtam volna, mi a szigeten alszunk. Nem nagy távolság, nem sok pénz. Látnivalót nem találtunk, de Zsuzsinak megakadt a szeme egy éttermen, ahol sok borosüveg volt. Bementünk, kedvesen közölték, hogy tulajdonképpen csak három nap múlva nyitnak, de ha csak inni akarunk, akkor kiszolgálnak bennünket. Kértünk vietnami bort, de azt nem ajánlották, kaptunk ausztrált, úgyhogy bemelegítettünk egy pohár borral Ausztráliára. Hazafelé kikaptuk életünk legabnormálisabb taxiját, a fickó két telefonon videotelefonált, közben üvöltött a vietnami lakodalmas rock, és ment a diszkófény. Ezzel búcsúzom is, jó éjszakát!