Remélem mindenki értékeli, hogy helyi idő szerint éjfélkor, több pohár bor, és a magammal hozott pálinka megkóstolása után még blogot írok. :-)

Szóval ma tényleg elhagytuk Cairnst, fájó szívvel, de még azért fölülről Zsuzsi elkapta e tengerig lógó esőerdőt.

És az elmaradhatatlan felhős képek közül az egyik, nézzétek az árnyékot is!

Ez A Cairns Melbourne járat egyébként botrányos volt, alig fért el a lábam az ülésben, és akkor persze még hátradöntötte az előttem ülő a háttámlát. Jó sokat mozogtam, hogy érezze a törődést :-) Volt egy kis turbulencia is, de nem volt vészes. Melbourne-ben egy kicsit izgultam, mert csak ma reggel derült ki, hogy terminált kell váltanunk, de aztán kiderült, hogy kár volt, hamar átértünk az egyes terminálba a négyesből. Viszont amikor a gépet megláttuk, akkor mégiscsak került egy kis izgalom, mert egy kis kávédaráló volt, igazi propellerrel :-) Zsuzsi meg is kérdezte, hogy tényleg ezzel repülünk-e, de hiába reménykedett, tényleg azzal jöttünk :-) Nos itt már olyan turbulencia volt, hogy olvasni nem tudtam tőle. Azt hiszem eddig ez volt a legkalandosabb repülésünk. Azért az érkezés a Murray folyó fölött szép volt.

A reptéren viszont a Pistiék vártak bennünket, aranyosak voltak, vittek is egyből a lányukhoz, Sallyékhez, akik holnap mennek rokont látogatni, úgyhogy csak most tudtunk találkozni. Ízelítőt kaptunk egy igazi ausztrál barbecue estből, és a szokásos vendégbarátságból. Pisti már az autóban azt mondta, hogy ez az a hely, ahol lakik, mert az otthona azért mindig Szentmárton marad. Mi meg egy olyan feliratos pólót hoztunk ajándékba, amin ez a szöveg van horvátul. Később odaadtuk, nagyon örültek neki Anne-nel együtt. A képen a bal oldalon a Pisti játszik éppen az unokájával, mellette a felesége, Anne, az asztal túlsó végén a lányuk Sally, és az ő férje Mark.

Nagyot nosztalgiáztunk, megemlegettünk mindenkit Szentmártonból, aztán azért elköszöntünk, mert mi fáradtak voltunk, a Sallyék meg ugye korán indulnak holnap. Mi még kaptunk a Pistitől egy utolsó pohár bort, átadtam neki a barack pálinkát, amit azonnal meg is kóstoltunk, aztán zuhi és ágy. És most megyek, mert már két leütés között elalszom, és az Anne azt mondta, hogy nem kell korán kelni, mondjuk fél nyolckor reggeli. Mi lenne, ha korán kellene kelni?! :-) Szóval viszlát holnap!

U.I.: Peti, későn szóltatok, a kenguru bikiniről már lecsúsztatok. De talán még tudok tenni valamit. . Neten rendelünk nektek vagy 2. A Pisti felajánlotta, hogy lövünk kengurut, és abból csinálunk bikinit. Még gondolkodom melyik legyen :-)

Ja, és ne maradjatok videó nélkül, íme így landoltunk a géppel:

Hát eljött ez is. Ülünk a teraszon, kellemesen megvacsoráztunk, isszuk a Birds Eye View Shirazt, hallgatjuk a hullámok moraját, és a fejünk felett elhúzó repülőgépeket - és sajnáljuk magunkat. Sajnáljuk, hogy itt kell hagyni ezt a paradicsomi helyet, a korallhomokos tengerparttal, a 29 fokos vízzel, a lehetetlenül kék égbolttal, az esőerdős háttérrel. Mondanám, hogy visszajövünk még, de erre kevés az esély .Hát igyunk egyet Cairnsre! Kocc!

Egyébként lusta napunk volt, ami kicsit szomorúan indult, mert a dzsekink nem jött meg, és ez már reggel is látszott. Írtam a DHL-nek, de érdemi válasz nem jött. Na talán majd otthonról elintézzük. Lustálkodás gyanánt Zsuzsi kivasalta a ruháinkat, közben krikett meccset néztünk a tévében. Azt sem tudtuk eldönteni, hogy mennyi az eredmény, nemhogy értettük volna, hogy mi történik. Aztán lementünk a partra, utoljára megmártóztunk a Korall tengerben. Megállapítottuk, hogy meg tudnánk szokni... Ma voltak a legjobbak a színek, kár, hogy ez a képeken nem látszik.

De a víz jó volt, higgyetek nekem. Credite mihi experto Csaba. Hogy latin nyelvtudásomat is megcsillogtassam, ami egyébként nincs :-)

Zsuzsi eddig nem engedte megírni, de első nap nem engedtek bennünket fürdeni, mert krokodilt láttak a vízben. Megnéztem, nem is nagyok ezek a krokik, nem tudom mit aggódnak :-) De azért látszik a háttérben, hogy senki nincs a vízben.

Szóval ma áztattuk magunkat  a tengerben egész délután, aztán bevásároltunk egy kicsit, végül áztattunk a medencében is, csak hogy meg legyen a rutin...

Azt mondja a Zsuzsi, hogy máról ennyi, menni kell becsekkolni, pakolni, mert holnap korán, fél nyolckor indulunk. Amikor ti még le sem fekszetek. :-)

Holnap akkor indulunk Mildurába, jön a rokonlátogatós része az utazásnak. Majd onnan jelentkezünk, ha nem rúgunk be nagyon a Pistivel. :-) (ZS: Mármint a Csabi)

A mai nap a Nagy Korallzátony jegyében telt el, és természetesen nem okozott csalódást. A portás bácsitól kérdeztük meg, hogy mit ajánl, aki a Sunlovert ajánlotta, annak is a Moore zátonyát. igen ám, de oda nem volt már hely, itt ugyanis előre be kell jelentkezni. Szerencsére van nekik az Arlington zátonyon is egy pontonjuk, oda még volt hely. Befoglaltuk, kifizettük transzferrel együtt, miután a helyi közlekedésben nem lehetett megbízni. Írták, hogy 10 perccel a jelzett indulás előtt legyünk ott a buszmegállóban, hátha korábban érkeznek. Nos, nem jöttek korábban, kb 25 percet késtek, de ez volt a nap egyetlen negatívuma. Már azon voltam, hogy bemegyek a szomszédos szállodába telefonálni amikor megjöttek, de még akkor egy másik párra kellett várni, akiknek állítólag rossz címet adott meg az iroda.

De aztán minden egyenesbe került, kiraktunk egy fiatal párt egy helikopteres kirándulóhelynél (enyhe irigységgel, fene a jó dolgukat :-) ), és nemsokára a hajónk mellett találtuk magunkat:

A hajó egy errefelé most divatos katamarán, modern kiképzés, kényelmes, és hasít a vízen:

Szelfi :-)

Miután gyakorlatilag utolsóként léptünk a hajó fedélzetére, ezért nem nagyon válogathattunk a helyben, a hajó farára ültünk ki, de az is hangulatos volt. Nem sokkal indulás után Zsuzsika elcsendesedett, tudtam, hogy vívja a kis belső harcát. Azt kell ugyanis tudni róla, hogy jó úszó, de fél(t) a mély víztől. Snorkelezni meg persze szeretett volna, ezért utaztunk 16 ezer kilométert. Végül aztán a bátorság győzött, kis aggodalommal az arcán ugyan, de beöltözött, elutasította a lifeguard felajánlott segítségét (vajon honnan érezte a csaj, hogy segítség kellhet, csak nem ránézett az arcára? :-) ),(ZS: nem, drágám, te mondtad neki, hogy segítsen. Na de minek is??? Nem lehet olyan bonyolult. A hajó tele volt utasokkal, és ahogy végig néztem, kb. a fele sosem snorkelezett. Ideértem a gyerekeket is, akikből szép számmal voltak jelen.)  Belevetette magát a vízbe és jött. Utólag azt mondta, hogy nem érti magát, hogy eddig mitől félt... (A képen igenis ő van, higgyetek nekem!)

Meg ezen a képen is ő van:

Ezen meg én - nagyon élveztem minden percét...

Rengeteg videót, képet csináltunk, bár sajnos nem annyit, mint amennyit szerettem volna. Amikor Zsuzsi elfáradt, akkor  kimentünk, és egyedül mentem vissza, de nem vittem kamerát, mondván, hogy felfedezem a területet, aztán utána majd együtt Zsuzsival újra dokumentálunk. De egy kicsit sokáig örömködtem, utána elmentünk az üvegfenekű hajóval is egy körre, és aztán már nem engedtek vissza a vízbe, mondván, hogy akció vége :-(. Kevés volt az a négy óra! :-) No de jöjjenek a képek. Az üvegfenekű hajón mondta a kapitány, hogy ezek a korallok igazi színei, amiket a fotókon élénk színekben lehet látni, azok általában nagyobb mélységben születnek, és a vaku hatására ugranak ki az élénk színek. Zsuzsi,miután magához tért, és elkezdte élvezni amit látott, szintén azt mondta - először pipával a szájában, majd anélkül :-) -, hogy ezek nem olyan színesek. De azért csudaszépek voltak ám!

Voltak halacskák is, néhány videón jól látszanak, de a képeken nem annyira. Voltak köztük három-négy kilósok is, de azok is kicsinek látszanak a képeken.

Ahogy úszkáltunk elsüvített alattunk egy fotós búvár, intett, hogy álljunk meg, majd lefényképezett bennünket, meg is vettük a képet, jobb lett, mint a mi víz alatti szelfink :-)

És ő volt a fényképész:

Amikor jöttünk ki, akkor észleltük, hogy valóban jellyfish (medúza) szezon van, de ezek, amik itt voltak, állítólag ártalmatlanok - nekünk tényleg nem lett bajunk tőlük.

Zsuzsi pihenés közben lefotózta a helyet is:

És ők vigyáztak ránk:

Előtte- közben kaptunk egy kiváló ebédet is, egyébként a kiszolgálás nagyon profi, jól betanított és elsőrangú volt. Programok voltak, mint a haletetés, ami szerintem tengeri uborka volt, de a fene se tudja pontosan :-)

Végül aztán kissé szomorúan búcsút intettünk a pontonnak, indultunk hazafelé.

Fáradtan, de elégedetten, és most kivételesen az egyik legjobb helyen utazva.

Már a nap kis lemenőben volt...

Holnap lesz az utolsó napunk itt, készülődünk - és strandolunk még egyet. Addig nézzetek videókat. Az első mai, egy rövid részlet a snorkelezésből:

Viszlát holnap, amikorra a nővéreméknek remélem már megoldódott az autóproblémája. Pussz nővérem!

Jelentem vagy nem szurkoltatok, hogy sikerüljön reggel bejutnunk, vagy nem jól szurkoltatok. Tegnap este felmentünk a helyi közlekedési vállalat honlapjára, ott megterveztük az utunkat. Elszörnyedtünk, hogy 6,49-re kint kell lenni a buszmegállóban, de ha kell, hát kell. De aztán kimentünk időben, vártunk, de a mi buszunk nem jött. Jöttek azok, amik a korallzátonyra vitték az embereket, de a mienk nem akart jönni. Visszamentünk a szállodába, hívtunk egy taxit, azzal időben odaértünk, de nem így terveztük. Hát ejnye Ausztrália!

Utána viszont simán bekerültünk a felvonóba, és onnantól egy hosszú zsúfolt, de élményekkel teli nap jött. A felvonó pont ugyanolyan, mint egy sífelvonó, csak minden zöld alattad, és kb 30 méter magasan visz, hogy ne bántsa az esőerdőt.

A növényzet impozáns volt, Zsuzsikának először a kabin mozgásától állt el a lélegzete, mert ilyenben még nem ült, aztán a sok-sok zöldtől, amit meg imád.

Odafelé két megálló van, az első a növényzetet mutatja be, bevallom még engem is lenyűgözött, pedig az én érdeklődésem főleg másirányú :-) Itt van például ez a fa, ami nem is egy fa, hanem mindjárt kettő, mert az egyik rátekeredik a másikra. Biztos ti is emlékeztek általános iskolából (höhö :-) ), hogy az esőerdőben a növények a fényért harcolnak, és különböző trükkökkel élnek, hogy minél magasabbra jussanak:

Van aki nem trükközik, fogja magát, és megnő 40-50 méter magasra, ez csak egy kisebb, negyven méteres példány

Az első kilátóhelyről lehetett látni, hogy mekkora kiterjedésű az erdő, pedig utána megnéztem, hogy itt Cairnsnél a legszűkebb.

A második kiszállásnál a Barron vízesést lehetett megnézni, impozáns volt az is. Hazafelé a másik oldalról is láttuk, lesz arról is kép majd.

Ezután még átlibegtünk a Barron folyó felett, aztán megérkeztünk Kurandába.

Kurandáról azt gondoltuk, hogy ez egy őserdei falu, ahol az aboriginek házait, életmódját nézegetjük, meg persze lesz egy kis turista attrakció. Hát ilyen szempontból csalódnunk kellett. Kuranda egy civilizált falu, ahol az őslakók leginkább a kiállított - állítólag általuk készített - tárgyak által vannak jelen. Egyébként pedig egy nagy bazár ahol elköltheted a fölösleges pénzedet. Lehetett volna még további helyre menni, de nekünk már csak a kétórás vonatra jutott hely, úgyhogy nem értünk volna vissza.  Azért a Koalaland, meg a Birdland nagy élmény volt ám! (Bár az utóbbi inkább csak nekem :-) ) Ahogy sétáltunk a központ felé, az egyik boltban láttunk preparált krokodilt.

Hogy aztán a Koalaland-ben azonnal lássunk sok élőt:

Aztán jöttek a cuki Koalák. Lehetett volna velük pénzért élőben fényképezkedni, de sokba fájt volna, úgyhogy csak mi fényképeztünk. Az első kettő (igazából három) csak szundikált.

A többi is, de milyen pózban?!

Két koalaház között voltak kígyók is, az egyik érdekesen gyurmázta fel magát :-)

Utána aztán sétáltunk szabadon levő kenguruk között, meg lehetett etetni, és simogatni őket.

Rövid kézfertőtlenítés után mentünk a madárházba. Zsuzsi nem volt nagyon lelkes, nem szereti a madarakat, de miattam bejött. Lelkesedését nem növelte, hogy előtte kivetették vele a fülbevalóját, mert a papagájok szeretnek fényes dolgokkal játszani, és rengeteg fülbevalót és nyakláncot elloptak már. De az olyanoknak, mint a Zsuzsi jár egy esernyő, amivel meg tudja akadályozni, hogy rá szálljanak a madarak :-) De én nem akartam megakadályozni, sőt. Igaz az egyik méter hosszú kakaduval összevesztünk, mert nem tartottam elég közel elé a kaját, ő meg belekapaszkodott a csőrével a tenyerembe, úgy húzta magához. Mit mondjak, rohadt erősen tud csípni :-)

A kijáratnál egy szőrmebolt volt, hölgyeim, kérem a jelentkezőket, akiknek a legújabb divatú kenguru bikini kell, viszem! :-)

Eddigre már megéheztünk, Zsuzsi éles szemmel felfedezett egy pie boltot, ahol húspástétomos izét adnak, nem is drágán. Kértem belőle kettőt, mert olyan kis kicsinek nézett ki. Aztán kiderült, hogy kicsi, de nagyon laktató, úgyhogy a másodikat uzsonnára ettem meg. Állítólag ez Ausztrália nemzeti eledele...

Kicsit tétováztunk, hogy mit is csináljunk ebben a rohadt melegben a vonat indulásáig, amikor belebotlottunk egy gyümölcslé árusba, aki történetesen kókuszdiót is árult lékelve. Helyi mércével mérve aprópénz volt, muszáj volt kipróbálni. Zsuzsi imádta, mert sárgadinnye íze van. Én nem szeretem, mert sárgadinnye íze van :-)

Aztán kettécsapattuk a fiúkkal, és megkóstoltuk a belsejét is. Nem kókusz íze van, hanem sütőtök, mindenki döntse el, hogy szeretné-e. Zsuzsi kiette az egész belsejét :-)

Az állomás felé vettük az irányt, láttunk közben énekelő, táncoló bennszülött gyerekeket, videóra is vettük, de sajnos itt olyan lassú a net, hogy nem lehet feltölteni. (Miközben ezeket a sorokat írom  a teraszon, teljesen sötét van, és gyereksikoltozás hallatszik. A teraszunk alatt levő bokrokban lakik egy madárcsalád, ők adják ki ezeket a rémisztő hangokat.) Szóval videó majd otthon. A vasútállomásnál még le lehetett menni a folyópartra. Mivel bennszülött gyerekek fürödtek benne, feltételeztük, hogy nincsenek krokodilok, lesétáltunk mi is.

Aztán felültünk az aranyásók kiszolgálására épült nosztalgia vonatra. A mi kocsink 1946-ban készült, a mozdonyt nem tudjuk pontosan, de az utolsó darabokat 1970-ben készítették.

Ezzel a vonattal aztán ledöcögtünk Cairnsbe, erősen küzdve az álmossággal. (Zs: engem konkrétan le is győzött.) Közben, ahogy már említettem, megálltunk a Barron vízesés másik oldalán, és fényképeztünk még párat.

Érdekes, hogy kerestük, de nem találtuk meg a szemben levő oldalon a kilátókat. Rövid szundikálás után megérkeztünk Cairnsbe, amiről kiderült, hogy egy egészen unalmas kis nyaralóváros. Persze élnek itt 180 ezren, meg van egyetem is, de mi kb fél óra alatt letudtuk. Íme a part:

És íme a madarak, amik szerintem denevérek, de a Zsuzsi nem hisz nekem. Megkerestük a neten, flying foxnak hívják őket, de nem tudtuk eldönteni, hogy akkor most milyen fajta madarak. Mindenesetre millió van belőlük, lógnak a fán, rikoltoznak, és tojnak, de nem tojásokat, ha értitek mire gondolok :-) Úgyhogy mi nem a fák alatt sétáltunk :-)

Utána már csak bevásároltunk a vacsorához, ügyesen megtaláltuk a hazafelé vivő buszt, ami haza is vitt bennünket. Bedobtunk egy mosást a gépbe, mert gyűjtöttünk egydollárosokat, és amíg az ment, addig a medencében lehűtöttük magunkat. Ami persze megint relatív, mert a medence vize szerintem 30 fok felett van.

Holnapra tervezzük a korallzátonyt, Zsuzsi szerint esni fog az eső, hát majd meglátjuk. Zs: nyugi, nem fog.;-) Holnap este elmeséljük, most jó éjszakát!

December 25 itt is ünnep, a boltok zárva vannak, sőt, az éttermek is zömében. Néhány étterem kinyit, de csak akkor, ha előre megrendeled és ki is fizeted a kaját. Ha jól láttam, akkor egy felnőtt menü 100 dollár. Nem tudom hányan választják ezt az opciót, az viszont biztos, hogy sokan jöttek ki a tengerpartra piknikezni. Vannak olyan helyek, ahol a beépített sütő is ott van a parton, bárki aki arra jár használhatja. Meg vannak padok, szinte mindegyikre kiülnek emberek, hozzák hazulról a kaját, nézik a tengert és itt fogyasztják el az ünnepi ebédet. Akinek nem jut hely a padon, az egyszerűen leteríti a pokrócot az árnyékban, és ott tálal meg.

Mindeközben - nem csak itt - közvetlenek, kedvesek mindenkivel, beleértve az idegeneket is. Az utcán ha szembejönnek veled keresik a szemkontaktust, rád mosolyognak, de gyakran köszönnek és boldog karácsonyt kívánnak. Zsuzsival úgy döntöttünk, hogy bírjuk az aussie-kat :-)

Mi ma nem sokat csináltunk, akartunk ugyan mosni még egyet, de négy darab egydolláros kell hozzá, nekünk meg csak három volt, úgyhogy ez a projekt kútba esett. "Szomorúan" tudomásul vettük, és lementünk a beachre. 50-es naptejjel kentük magunkat, de ennek ellenére leégtem egy kicsit, de semmi komoly. A strand fenomenális, a víz meleg. Nem látni senkit, aki úgy menne be mint a Balatonba szoktunk: kicsit szoktatom magam hozzá, kicsit először lemosom magam. Itt nyugodtan bele lehet ugrani a vízbe azonnal, nem fog megállni a szíved a 28 fokos vízben...

A homok azért itt is forró, de a víz másképp sós, mint az Adria, vagy a Földközi tenger. Kevésbé érzed marónak, ugyanakkor a só ugyanúgy kicsapódik a hátadon, a ruhádon... A fenti képen látható hely a biztonságos a fürdéshez, nem is nagyon fürdenek máshol az emberek. Mi a napot hol a vízben, hol olvasással, hol egyszerűen relaxálással töltöttük...

Még nem beszéltünk arról, hogy viszonylag sok a kutya itt, és meglepően játékos a legtöbb. A vízbe szinte mindegyik be akar menni, a nagy hullámok sem zavarják őket. Tegnap egy számomra ismeretlen fajtájú kutty odahozta nekem a labdát, hogy játsszak vele. Kézbe vettem, el is rohant, de nem mertem messze dobni, mert mit szól a gazdája. Hátranéztem, hát a gazdi csak vigyorgott. Később láttuk a kutyát egy nyitott pick up platóján utazni. Jó fejek na!

Nem szóltunk még a madarakról, amiket én nagyon szeretek, a Zsuzsi kevésbé. Itt szabadon röpködnek a papagájok, mindjárt első este elszállt a fejünk felett egy nagy fehér. Tegnap este, ahogy a medencében ültünk, egész csapat papagáj szállt gondolom az éjszakai szállásukra. Ma egy kisebb, de nagyon színes csapat lakmározott az egyik fa terméséből. Sajnos nem volt nálunk a rendes fényképezőgép, az action cam meg nem adja vissza, de higgyétek el, a bal oldali fán sok papagáj van. :-)

Ma már más nem is történt, egy kicsit áztattuk ugyan még magunkat a szállodai medencében, de aztán jött pár gyerek, hangosak voltak, mi feljöttünk a szobába. Vacsiztunk, beszélgettünk, végig ültük a naplementét. (Ittunk egy pohár bort, de mégis én írom a blogot, ha értitek mire célzok... :-) )

Holnap egy kicsit tartalmasabb napunk lesz, elmegyünk megnézni a közeli trópusi esőerdőt, csak oda is jussunk valahogy, mert busszal kell mennünk, de ilyet még nem csináltuk, és nem tudjuk pontosan, hogy hogy közlekednek a buszok december 26-n.

Holnap jövünk, addig is boldog karácsonyt még egyszer! (Itt karácsony napján Mikulás sapkában fürdenek az emberek :-) )

Ülök a teraszon, este 11 óra van, pólómat éppen levettem, mert még mindig 25 fok felett van a hőmérséklet. Ez a nap átmenet volt, mert még nem pihentünk teljesen, de nem is csináltunk semmi megerőltetőt.

Először is jól kialudtuk magunkat. Talán a tegnapi bejegyzésen érződött, hogy alig tudtam már nyitva tartani a szememet, el is mentem aludni rögtön ahogy befejeztem. Megjegyzem Zsuzsika azt mondta, hogy ha ihat bort, akkor ő írja a blogot. Tegnap este kapott bort, de mondta, hogy ma este BIZTOSAN nem ír, mert... már nem emlékszem miért. Remélem férfitársaim egyetértenek velem abban, hogy a nők minimum kiszámíthatatlanok :-)

Szóval aludtunk egy nagyot, tehettük ezt azért is, mert itt nincs reggelink, úgyhogy amikor felkeltünk magunk gondoskodtunk kajáról. Azért nem volt ám rossz hangulat :-)

Aztán meg ha kinéztem balra, akkor ezt láttam (Zsuzsi azt mondta, hogy hűűű :-) ):

De aztán átmentünk racionálisba, és késő délutánig mostunk, szárítógépeztünk. Ami nem volt egyszerű, mert mondjuk a mosógépet hamar kiismertük, de a szárítógépet nem sikerült. Mindkét gép pénzzel működik, váltottunk is egy mosásra valót a portán, de aztán rájöttünk, hogy kettőt kell mosni, úgyhogy gyorsan visszamentem még pénzt váltani. Azaz csak váltottam volna, mert ma délig volt csak portaszolgálat - elvégre jön a szenteste -, és én 11,55-re értem le a portára. De elkéstem. Nem egy Németország, no :-)

De aztán végre szárítóállványra kerültek a ruhák - egyrészt nem sikerült rendesen beállítani a gépet, másrészt nem szabad a teraszra teregetni -, és elindulhattunk a part irányába. Zsuzsi közben olvasta a szobában hagyott tájékoztatókat, miszerint november és május között itt erős a jellyfish (csípős medúza) veszély, úgyhogy csak a hálóval elkerített részen érdemes úszni. Ahogy leértünk a sétányra, azonnal találkoztunk egy csapattal, akiik boldogan úszkáltak a nem elkerített részen. Meg is jegyeztem rögtön, hogy szerintem ez a jellyfish dolog túl van lihegve, lehet itt fürödni nyugodtan. Pár lépés után a következő táblával találkoztunk:

Hát jól van, maradok mégis az elkerített részen :-) Azt mondták, hogy az ilyen táblákat érdemes komolyan venni :-) Az elkerített strand sincs messze, pár lépés után odaértünk, és szembejött egy ilyen tábla:

Felhívnám a figyelmet a vízhómérsékletre, amit 28 fokra taksáltak, de szerintem ennél több volt. Kellett is a szelfi :-)

Aztán amíg én úszkáltam, Zsuzsi kiült a homokra:

Van ám videó is arról, hogy ott vagyunk, hála legyen az Alliexpressnek, és az olcsó kínai akciókameráknak :-)

A bioritmusunk azonban még mindig nincs összhangban a helyiekkel, mikor éppen belelendültünk volna, mondta a lifeguard csaj, hogy a beach mára bezárt. Szépen összepakolta a kis tábláit, oszlopait, kiintegetett  mindenkit a vízből, és hazament. Mi még egy kicsit maradtunk, mert nem tűnt úgy, hogy a szórakozásnak vége, de aztán összeszedtük magunkat, és elmentünk a boltba. Tegnap rendes cipő volt rajtam, de ma az itt vásárolt strandpapucsban sétáltam körbe a Korall tengert kétnapi élelmiszerrel a hátamon, mert itt minden zárva lesz holnap. Az utolsó szakaszt megnehezítettük egy Liquorshopos látogatással - ez szerencsére a szomszédban van (értsd már csak egy rövid, de 70 %-os emelkedőt kell megmászni utána) -, de az ott szerzett sörrel kárpótoltuk magunkat a hazaérkezéskor. No meg a szállodai medencével, ami kellemesen meleg vizű, és jó hangulatú. Már a naplementét is innen élveztük, sajnos a kis action cam nem adja vissza teljesen a hangulatát.

A pálma mellett jobbról van egy kis fényes pötty, az a hold :-)

Zsuzsika azt mondta, hogy pont jó a hőmérséklet, amit nem értek, mert a medence melletti trópusi növényekről jégcsapok lógtak :-)

Aztán kaptam Zsuzsitól egy karácsonyi vacsorát, ittunk egy pohár bort, beszéltünk a gyerekeinkkel, béke van és nyugalom. Mi kell még több? Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Ahogy Zsuzsi mondja, kiült a fáradtság. De ő a hibás, mert olyan vacsit főzött, hogy a fülem is kettéáll tőle. Meg bort is adott mellé. Hát hogy legyen így fitt az ember?

De blogot írni kell, mert különben a teraszon kell aludnom :-) És ott meleg van, meg szúnyogok, meg zúg az óceán. Bár ez utóbbi nagyon jó kis hang ám!

No de ez már a nap vége, kezdjük az elején. Amiről tulajdonképpen nincs sok írnivaló, mert a nap utazással telt. Szépen kijelentkeztünk a szállodából, jött értünk a transzfer busz, alig volt forgalom, úgyhogy korán kiértünk a reptérre. Kicsit izgultunk a csomagok súlya miatt, de végül ezt is megúsztuk. Merthogy itt már minden automata, nem csak online csekkolsz be, de a reptéren te nyomtatod ki a csomag matricákat is, rá is ragasztod a bőröndre, majd odamész a szalag végére, és egy újabb géppel magad indítod el a gép felé. És a szalag szigorú a súllyal, nekem pedig már 23 kilónál tart a bőröndöm a 20 kiló helyett. De szerencsére az egyetlen kis hölgy aki élőben intézte a csomagfeladást éppen szabad volt, úgyhogy nála adtuk fel a bőröndöket, ő meg nem volt szigorú...

A reptér hideg volt, mert túlhűtik a légkondival, de a repülőgéppel minden rendben volt, annak ellenére, hogy teljesen tele volt. Megállapítottuk, hogy kényelmesebb gép volt, mint az Air Asia, amin nyolc órát utaztunk, pedig ezen csak hármat...

Aztán megérkeztünk, de minden kamera el volt dugva, úgyhogy csak az utolsó pillanatban tudtam egy képet csinálni. Íme a repülőgépünk szárnya, és a Cairnsi reptér egy darabja :-)

A kiszállás után azonnal szembejött velünk egy joviális ausztrál úriember a nevemmel egy táblán, gondoltuk, hogy akkor minden rendben van. De nem volt, a csomagokkal vicceltek. Kiírták a kettes szalagra, majd módosították az egyesre. Végül a hármasra jött meg, de úgy, hogy a Zsuzsié már kézben volt, és a szalag megállt, az enyém meg sehol. Aztán persze megjött az is, de szerintem legalább egy órát várakoztunk.

A szállás felé vezető úton máris láttunk wallabie-kat, azaz kis kengurukat, tessék, nem kell nekünk Sydney állatkert :-) A szállásnál persze már nem volt portás, de a sofőrünk nem esett kétségbe, odament egy széfhez, beütötte a kódot, és kivett egy nekünk szóló borítékot. Működik itt minden kérem szépen! A szoba gyönyörű, a kilátás fenomenális.

Aztán elmentünk bevásárolni, nem volt messze a bolt, talán ha két kilométerre lehetett. Ebben a könnyű 30 fokban 90 %-os páratartalommal örömmel sétáltuk le. Visszafelé még könnyebb volt, a húsz kilós hátizsákkal,és fejenként két szatyorral :-)

De mint mondtam, ebből kaptam bort és vacsorát, úgy, hogy a teraszon ültünk, és hallgattuk a hullámok moraját. Azért előtte még lenéztünk a beachre. A kép kicsit életlen, de jól feldobja a Zsuzsi lábánál levő teli nejlonszatyor. :-)

Viszont itt már késő van, elfáradtunk, alszunk. Holnap jövünk!

Mindig átverjük magunkat azzal, hogy már átálltunk, aztán kiderül, hogy nem úgy van az! Tegnap délután olyan fáradtak voltunk, hogy megittunk egy Red Bullt ketten a Zsuzsival. Na így aztán meg nem tudtunk aludni. Már persze aki nem tudott, mert én egy kis erőltetéssel - értsd lecsuktam a szemem - éjfélkor elaludtam. Még hallottam, hogy Zsuzsi felkel, nem tudott aludni, ráadásul szúnyog volt a szobában, amit ő nem tűr el. Tehát vadászott. Így aztán reggel kilenckor ébredtünk - ne felejtsük el, hogy az otthon este 11 óra -, ami miatt sietnünk kellett a reggelivel, mert az csak fél tízig volt.

Aztán persze elindultunk a városba. Szembejött velünk a Hop on hop off buszmegálló, és hirtelen ötlettől vezérelve felpattantunk rá. Az ára kicsit borsosnak tűnt, de a nap végén azt mondtuk, hogy megérte, majdnem mindent láttunk, ami járművel bejárható. A buszra kicsit várni kellett, úgyhogy addig sétáltunk egyet a Woolloomoollo mólón - tetszik a neve - és fényképeztünk is.Innen kb két percre laktunk.)

Megjött a busz, felszálltunk, hallgattuk az idegenvezetőt felvételről, élveztük a szép időt. Apropó, szép idő. Mikor kijöttünk a szállodából, észleltük, hogy  verőfényes napsütés van és a 28 fok már akkor megvolt. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy visszamegyek a naptejért, de aztán győzött a lustaság, nem mentem. Estére le is égtem persze, pedig amikor elkezdtem érezni, hogy ez nem lesz jó, akkor vettünk egy naptejet. Így jár aki lusta - no meg nincs felkészülve arra, hogy karácsony előtt két nappal esetleg leég...

A várost járva sok érdekességet láttunk, például ezt a sokemeletes házat, ami a világ legvirágosabb háza, millió féle virággal és millió beültetett négyzetméterrel. Vagy valami ilyesmit meséltek róla, Zsuzsi biztos megjegyezte :-)

A Darling Harbournál leszálltunk a buszról, azzal a nem titkolt céllal, hogy megnézzük a koalákat, meg a kengurukat, merthogy állatkert, akvárium és panoptikum is volt ott. Aztán szembesültünk a jegyárral, nem túlzás azt állítani, hogy azért már autót is lehet venni Magyarországon, úgyhogy ezt a projektet elhalasztottuk. Biztos lesz Melbourne-ben is ilyen, majd talán ott. vagy látunk szabadon :-) Azért a rakparti hangulat kiváló volt, nem bántuk meg, hogy sétáltunk egyet.

A helyiek büszkék arra, hogy szándékosan meghagynak egy régi épületet, és mellette építenek egy hipermodernet, és a hatás tényleg elképesztő időnként:

Aztán vártuk a következő buszt egy kis öbölben.

Úgy döntöttünk, hogy itt már eleget láttunk kiugrunk a Bondi (ejtsd ausztrálul: Bondáj) Beachre. A világ egyik leghíresebb strandja, mit mondjak, méltó a nevére. Nekem, aki még sosem volt óceánparton (igaz Brazíliában majdnem) a hullámok hatalmasak voltak, szörföztek a fiatalok, vízpárát hordott a szél, és egész sokan fürödtek, pedig azért a víz nem volt igazán meleg. Mert persze kipróbáltuk :-) Jelentem mindenki, aki elfelejtett papucsot hozni, itt kapott. Na jó, csak az egyikünk felejtette el, de azért a Zsuzsi is kapott :-)

És akkor jöjjön a strand!

Mint mondtam, szerintem nagyok voltak a hullámok:

Egyszer a nap is elbújt, de ez a szörfösöket nem zavarta.

Persze kellett szelfizni is:

Meg külön is fényképezkedni, mert pl én még sosem voltam óceán vizében.

A nagy hullámok Zsuzsit azért kicsit aggasztották:

De azért beállt a fotózásra:

De jaj, azok mégis nagyon nagy hullámok! :-) (Zs: csurom vizes lettem derékig, még az egyik vadiúj eredeti Aussie papucsomat is elnyelte a víz. Szerencsére vannak rendesen emberek, egy hölgy elkapta, mielőtt a nagy hullám messzire mossa.)

Eddigre a nap már jól megsütött bennünket, úgyhogy ettünk egy jellegzetesen helyi étteremben, a McDonalds-ban, aztán visszabuszoztunk a városba. Még készítettünk egy utolsó képet a Sydney Towerről, ahova anyagi okokból (Zs: persze azt nem írhatja le valaki egy ilyen blogba, hogy fél a magasban:-) szintén nem mentünk fel, majd bementünk a St. Mary Katedrálisba.

Innen aztán már könnyedén hazataláltunk - sosem tévedek el, a tegnapi két-három csak véletlen volt :-). A Woolloomoolloo móló kocsmáiban már nagyon jól érezte magát a nép, igaz már délelőtt is söröztek:

És zuhany, és vacsi, és blogírás, és már elmúlt este 11, úgyhogy aludni kellene - de már megint nem vagyunk álmosak. Azért erőltetjük. Holnap indulunk Cairnsbe, ott bizony csak nyaralni fogunk, no meg megnézzük a Nagy Korallzátonyt. Jó éjszakát!

Kuala Lumpurban tehát beszálltunk a gépbe - egyébként úgy belemelegedtem a blog írásába, hogy az utolsó pillanatban értünk a kapuhoz. Úgy gondoltam, hogy jó helyet foglaltam, igaz hátul, de ott már csak két ülés volt egymás mellett, tehát nem kellett másokkal osztozkodni. De a csalódás nem kicsi volt, ez az Airbus szerintem már nagyapám korában is repült, sem mennyezeti, sem ülésbe épített média nem volt, de nem volt takaró és éjszakai szett sem. Az Aeroflottal ugyanilyen hosszú utat repültünk, ők adtak takarót, kispárnát, papucsot, szemfedőt, füldugót. Ja, és ülésbe épített média volt. Ezekkel talán még meg is birkóztam volna, de az ülés olyan szűk volt, hogy szerintem az ázsiai méret is beszorult. Szóval egy nagy szenvedés volt az út, főleg úgy, hogy délelőtt érkeztünk, úgyhogy pihenés nélkül nyomtuk le az első napot Sydneyben.

Megérkezés után derült ki, hogy itt követtem el az első hibát, nem rendeltem transzfert a szállodához. Gondoltam menjünk taxival, nem lehet az olyan drága. Hát ez hiba volt, a taxi komoly rést ütött a pénztárcánkon. Aztán kiderült, hogy itt minden pokolian drága, a három decis dobozos sör boltban 4,5 dollár (egy dollár 210 forint körül van), kocsmában hét-nyolc dollár, egy hamburger 10 dollárnál kezdődik, egy pizza 16 dollár... Bevallom nem néztem utána az áraknak, és megdöbbentem, hogy ilyen magasak, aki ismeri a német árakat, az tudja, hogy ezek még annál is magasabbak.

Szóval néhány könnycseppet elmorzsolva a szemem sarkában kifizettem a taxist, aki ráadásul még bénázott is a kontónkra, elsőre nem sikerült megtalálni a hotelt. Bementünk a szállodába, ahol a portás(?) tulajdonos(?) lazán közölte velünk, hogy törölte a megrendelésünket, mert azt írtam, hogy korán érkezünk. Szerintem a dél egy szállodában korán van, neki ez már túlesett a tolerancián. De azért rögtön mondta, hogy ad másik szobát, így nem kellett másik szállás után néznünk. Gyors zuhany után nem adtuk meg magunknak a lehetőséget az elalvásra, úgyhogy egyből indultunk a városba. Gyalog, mert itt is közel vagyunk a központhoz. Zsuzsi persze egyből felfedezte, hogy a Royal Botanic Gardenen is keresztül lehet menni, és aztán oda volt a gyönyörtől a szebbnél szebb növények láttán. Én ezt sosem fogom megérteni :-) Néhány kép (itt én fényképeztem azért!)

Azt hiszem még a botanikus kerthez tartozik az a rész, ahol szemmel láthatóan szívesen piknikeznek a helyiek, ha jól megnézitek a képet, akkor két társaság is látszik:

Aztán tovább sétáltunk, és egyszer csak szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik: szembejött az Operaház. Nincsenek rá szavak, millió képet lőttünk róla. Lehet, hogy holnap is visszamegyünk, állítólag akkor sütni fog a nap, ma egy kicsit rosszabb idő volt, felhős ég, 26 fok...

A lépcsőt nem lehetett kihagyni:

Megjegyzem mióta eljöttünk, itt hallottunk először magyar szót, egy idősebb házaspártól. Közben egyszer a Zsuzsi elgondolkodott, de a lesifotós résen van :-)

És ilyen oldalról az Operaház (és tényleg csempéből van a teteje!)

Persze a szelfi sem maradhatott el:

A másik nevezetesség a Harbour Bridge, tudom nehéz arra koncentrálni, de azt nézzétek, ami a háttérben van! :-)

Ennek a hídnak a tetejére fel lehet gyalogolni, de szeles volt az idő, ezért mi nem mentünk fel. Nem azért mert féltünk ám! :-)

Azt mondják, hogy az Old Rock az, ahol az egész történet elkezdődött, itt a híd környékén szálltak partra az első telepesek, akik történetesen elítélt rabok voltak.

Majd elfelejtettem: az Operaház melletti kikötőben állt egy hajó, a Celebrity Soltice, ami ránézésre olyan 18 emelet magas lehet, mellette éppen úszik egy kicsi, talán ötszáz személyes hajó. A Józsi talán most nosztalgiázik :-)

A híd volt mai túránk leglátogatottabb pontja, onnan már hazafelé indultunk. Betévedtünk a George streetre, ahol tényleg karácsonyi volt a hangulat.

De azért a Zsuzsit a karácsonyfa alatt virágzó petúniák is lenyűgözték (de most komolyan: petúniák?! :-) ):

(Zs: erről az utcáról a londoni Oxford Street jutott eszembe, igazi bevásárló utca a világ összes menő márkája felvonul itt.)

Még megnéztük a Queen Victoria házat a szoborral: (Zs: persze kérdezitek, hogy mi ez, megmondom, egy eszméletlen nagy épület tele szintén márkás gyönyörű üzletekkel, rengeteg emberrel, hiszen karácsony lesz 3 nap múlva. Ez pedig olyan, mint a Harrods áruház.)

Meg a St. Mary Székesegyházat, de az koncert miatt zárva volt, úgyhogy gondolom ide holnap visszamegyünk még

És mielőtt befordultunk volna az utcánkba, azelőtt utunkba állt egy kocsma, hát ittunk egy sört (mint említettem, aprópénzért :-) )

Itt már késő este van, úgyhogy mi alszunk, jó éjt mindenkinek!

Ha már átálltunk a hatórás időeltolódásra, akkor ideje továbbállnunk, és újabb kihívások elé nézni, nem? Tehát ezt a posztot már a kuala lumpuri reptéren írom, ami egy rendes reptér, mert minden bonyolult bejelentkezés nélkül lehet nyílt wifihez jutni. Nem úgy mint Hanoiban, ahol szintén volt elérhető wifi a reptéren, de az első bejelentkező oldal elvitt egy másikra, ami csak vietnamiul beszélt, amit eddigi tartózkodásunk alatt csak korlátozottan sikerült elsajátítanunk. Én például addig jutottam, hogy köszönöm (kám ön), de ezzel nem sokra jutottunk a wifi bejelentkező oldalon...

Szóval a reggel még Hanoiban talált bennünket, ugyanabban a szállodában, ahol addig is voltunk, udvariasak, kedvesek voltak. Ugyan kértük, hogy a halongi kirándulásunk után ne utcára néző szobát kapjunk, mert a dudaszó éjjel-nappal kiválóan hallatszik, de ezt nem sikerült teljesíteni.Richard barátunk nagyon kedvesen mondta, hogy ugyanazt a szobát kapjuk, és mosolyogva átnyújtotta ez egy emelettel magasabban levő szoba kulcsát. Biztos úgy gondolta, hogy ha a dudaszó nem 102, hanem csak 101 decibellel hallatszik be a szobába, az nekünk már jól megfelel. Zsuzsi sóhajtva - de azért némi bőröndben való turkálással egybekötve - elővette a repülőgépről megmentett füldugókat, és azzal aludt. Én meg tudok enélkül is, elvégre voltam katona :-)

Reggeli után aztán bementünk még egyszer a központba, elbúcsúztunk Hanoitól. Zsuzsi lesz a hibás, ha nem jövünk vissza, mert ő még rengeteg más helyre is akar menni :-) A reptérre ezúttal ügyesen kiértünk, ittunk egy kólát, aztán vártuk a gépet. Az Asia Airlines több helyen kihangsúlyozta, sőt a képernyőre is kiírta, hogy szigorúan egy kabin csomag lehetséges. Ehhez képest voltak akik három csomaggal szálltak be és senki nem szólt rájuk Mint mondtuk ez Ázsia... Kuala Lumpurig eseménytelen, kellemes repülőutunk volt, a reptéren ettünk igazi maláj csirkét igazi maláj rizzsel, meg krumplicsírával. Ez utóbbira Zsuzsi azt mondta, hogy valami babcsíra, én meg az ilyeneket elhiszem neki, mert úgysem tudom cáfolni. Lehet, hogy ő sem ismeri, csak rámond valamit, mert tudja, hogy én úgysem tudom :-) Szóval én megkóstoltam a babcsírát, és úgy döntöttem, hogy nem eszem belőle, mit cifrázzam, szerintem szer volt. Zsuzsi egy darabig cinkelt, hogy ez finom és egészséges, és ő valóban meg is ette a magáét. Aztán kért az enyémből, én meg boldogan odaadtam neki. Nagy lendülettel megkóstolta, majd ki is köpte. Az enyémet megszórta valami fűszerrel a szakács, azért volt ehetetlen, mindenesetre legalább a Zsuzsi is tudja, hogy nem vagyok finnyás :-)

Hanoit tehát lezártuk, nemsokára beszállunk a Sydney-be tartó gépbe. Mik a benyomások Vietnamról? Hát lássuk:

Általános gazdasági helyzet: pozitív csalódás. Mindenki azt mondta nekem, hogy Vietnam olcsóbb, mint Kína, hát én úgy gondoltam, hogy ezzel arányosan ez az utcákon is meglátszik, biztos elmaradottabb is, mint Kína. Azt kell mondjam, hogy ez nem igaz. Jó autók szaladgálnak, talán nincs annyi luxusautó, mint Kínában, de az általános műszaki állapotuk rosszabb - persze néhol be vannak horpadva, de ez a közlekedés miatt van. Rengeteg az üzlet, rengeteg az áru, mindent lehet kapni - kell itt is alkudni. A legnagyobb különbség Kínához képest, hogy itt szinte mindenhol - de az üzletekben biztosan - lehet dollárral fizetni, és hivatalos pénzváltóhelyek is vannak elég sűrűn.

Nyelvtudás: azt kaptam amit vártam. Kínához képest elég sokan beszélnek angolul, de ritka az, aki érthetően is teszi. A kiejtésük borzalmasan vietnami, néha nagy képzelőerőre van szükség a megértésükhöz.

Közlekedés: "kedvenc" idegenvezetőnk azt mondta, hogy Vietnamban egy szabály van, mégpedig az, hogy nincsen szabály. Mindenki minden irányból jön, elsőbbsége a gyorsabbnak erőszakosabbnak van, az utcán való átkelést először félelmetesnek, aztán nagyon viccesnek találtuk :-) A sofőrök a teljes káosz ellenére - vagy éppen ezért - nem idegesek, nem mutogatnak, nem kiabálnak egymásra. A dudát, és az autóban a reflektort használják mindenre, másodpercenként. Dudálnak ha jönnek, dudálnak, ha azt akarják, hogy takarodj előlük, de szerintem néha csak szórakozásból dudálnak. Baleset állítólag ennek ellenére kevés van, bár mi három motoros koccanást is láttunk, kettőnél meg sem álltak. És a könyökömet is csak egyszer vitte el egy csaj, aki aztán sűrű elnézést kért :-)

Végül ez emberek: tényleg igaz amit mondanak, kedvesek, vendégszeretők, viszonylag felkészültek a saját területükön. A kereskedők nem szégyenlősek, megszólítanak, ha arra jársz, de ha nem akarsz venni, tudomásul veszik, nem úgy, mint mondjuk a törökök.

Egyszóval Vietnam jó választás volt akárki találta ki (Zsuzsi :-) ), pozitív csalódás, Hanoi nagy élmény, Halong gyönyörű. Viszlát Vietnam!

Nektek pedig viszlát holnap Sydney-ből! (Ja, és újabb képek is csak holnap!)